Mára eső tuti dolgok remcsi, hogy megvoltak

Hát, reméljük, hogy a mára eső szerencsétlen dolgoknak most vége lesz. Kezdődött a nap azzal, hogy az Ajna leesett, és nem tudott a jobb lábára állni. El vittük orvoshoz, aztán kórházba, hátha röngenezni kell, de aztán nem kellett. Viszont ahogy elindultunk vissza, a kórházból hajtottam ki, majdnem totálba kaptam két biciklist. Amolyan sportos kemény csávók voltak és elkezdtek anyázni rögtön, meg hívták a rendőrséget, de aztán már mondták is, hogy bocsánat. Hogy mi történt? Hát, az, hogy elsőbbséget kellett adni egy gyalogátkelőnél, volt macisajt is. Én ennek rendje és módja szerint megálltam, járt a fejem, mint a hülyének, és adtam az elsőbbséget. Hirtelen elém zúzott egy bicajos, akit elengedtem, aztán gurultam még egy kicsit, hátha jön még. Körbe néztem még egyszer, nem jött, elindultam, mégis jött. De ám ezek nem normális bicajosok voltak, hanem barmok, de ökrösek, egy kis domb tetejéről 40nel vagy 50nel. Látták, hogy ott az autó orra, engem nem, mert eltakarhatott egy lámpaoszlop, meg egy másik tábla. Azt gondolták, hogy ők most átsuhannak előttem negyvennel. Hát, nem jött be. A kocsinak nem lett nagy baja, pici horpadás a motorháztető tetején, meg egy karcolás a lökhátítón. Nulla. Az egyik csávónak kiment a válla, meg az egy bicajnak valahogy esés közben a bal kormányarésze letört. Rendőrségi feljelentés lett hivatalból, de remélem, hogy nem találnak vétkesnek. A rendőr mutatta nekem a macisajtot, a bicajosokat meg lebaszta, hogy mi a faszt száguldoznak a járdán 40nel (bicikliút nem volt ott, csak sima járda). Aztán majd behívnak a rendőrségre, és meglátjuk, hogy mi lesz. Rosszul nem érzem magam miatta, mert maximálisan körültekintően hajtottam ki a parkolóból, senkinek meg a kocsinak sem lett tulajdonképpen semmi baja. Én megálltam, pörgettem a fejem, csorogtam, és mégis. Dehát ilyen az élet.