2008. február 21., csütörtök

Új mosogatógép+szanálás

Na, ma tönkrement a mosogatógépünk, volt is nagy szívbajom, mivel most ezen a héten itthon dolgozom, a múlt hétvégi incidens miatt, és még a gyerek által generált sima hátimunkák mellett még a kézi mosogatás is ránk esett a gépi helyett, hát eléggé szomorúan morcos lettem. El is kezdtük keresgélni egy finn csóka számát, akitől a kedvesem korábban beszerezte a háztartási gépeit használtan.
De akárhogy kerestük, nem találtuk...ez még jobban lelombozott, és próbáltuk a lakás felforgatása mellett az ismerősökön keresztül is megtudni az infót. És ez utóbbi sikerült is, felhívtuk, és már jött is rögtön az új. Kikaptuk gyorsan a régit, kiszanáltuk a mosogató alatti szekrényt, ami már régóta húzódott, és még ismerősök is voltak itt nálunk, akik időközben elvitték a csajokat korizni. Izgi volt mosogatógépet cserélni, miközben vendégeskedés is volt, de sikerült.
Úgyhogy egy csomó dolgot sikerült ma elintézni, és új mosogatógépünk is van, ami bár használt, teljesen újszerűen néz ki. Nagyon örülünk neki, éppen most járt le az első mosásunk, és sokkal jobban mos, mint a régi, amivel már voltak bajok. :)

Nincsenek megjegyzések: