2006. december 23., szombat

Visszajöttem Magyarországra az ünnepekre, mit is mondhatnék: a reptéren a Malévos ügyfélszolgosok totál bunkón, indulatosan viselkedtek velem, rögtön érzékeltem, hogy hazaértem. :(

2006. december 18., hétfő

Nekem mostanában ez vált mostanában esténként szenvedélyemmé, egy gyertya meghitt fénye mindenek felett és lassú jazz:

2006. december 17., vasárnap

Ma megnéztem a Dark Water című filmet, és kellemes időtöltésnek bizonyult. Nem volt egy nagy szám, de nem is vágytam most semmi hosszúra-bonyolultra. Erre mikor megnéztem imdb-n a film leírását, utólag láttam, hogy ez is egy japán film remake-je. Pedig már tényleg azt hittem, hogy az amerikaiak maguktól is tudnak. :(
Bár meg kell jegyeznem, hogy ez még a jobb fajta remake lehet, bár még nem láttam az eredetit. A Kör-ből pl. kifejezetten az amerikai remake szerintem sokkal jobb volt, viszont a The Lakehouse-nál nagyon szomorú voltam, mert kiherélték az eredeti koreai film majd minden szépségét.
Nem vagyok kibékülve ezekkel a remake-kel, legalább csinálnák jól, ha már lemásolnak vmit.

2006. december 12., kedd

A tegnapi nap tanulsága, hogy a repülőn légörvényben egy férfinek eléggé nehéz elvégezni a dolgát a toáletten, kivéve ha ráül. :)

2006. december 9., szombat

Ma történt velem, hogy a volt fősulim környékén mászkálva betértem "A Gyertyás"-hoz. Sokszor láttam ezt a boltot, még suliba jöttem-mentem, de valahogy az évek alatt sohasem tértem be. Vagy nem kellett ajándékot nézni, vagy nem nyitási időben vetődtem arra. Most viszont sok időm lévén betértem, és egy kis csodát találtam odabent. Színpompás gyertyákat, az alakzatok garmadáját, egy elhivatott embert, aki gyertyákért él. Fehér Lajosnak hívják, és mellesleg a Syriusban és a Karthagoban dobolt. Aki teheti, térjen be a kicsiny boltba, mert szerintem egy gyöngyszem a hétköznapokban. :)

ps.: A Margit-híd felől a 17es villamosról kell leszállni a Nagyszombat utcánál és a Bécsi úton tovább menni jobboldalon 20-30 métert. El sem lehet téveszteni. :)

2006. december 6., szerda

Hmm, jött egy váratlan szabadnap holnap, mert a finnek ünneplik a függetlenségüket. :) Hejehuja. :)

2006. november 28., kedd

Civilization. I love it. I hate it.
Not complaining, I'm only blue to be a human.

2006. november 25., szombat

Épp interjúzzák beszélgetős műsorban a Dobó Katát, és ez a csaj értelmes. Meglepő, pedig azt hittem, hogy hülye liba. Mondjuk nekem speciel nem is tetszik a csaj...

2006. november 24., péntek

Érdekesek ezek az emberek. Itt Helsinkiben csak a HírTV-t, ATV-t és MTV1-et tudok nézni neten keresztül, ennyi a magyar repertoár. Tegnap este is ezen adók között váltogattam, és rácsodálkoztam, hogy az emberek megítélését mennyire befolyásolja az ideológia. Először is két tök különböző riporter alany fél perces egy mondatban, egy teljesen más témáról folyó beszélgetésben megjegyezték, hogy milyen szörnyű, véres okt. 23, és verik a magyar polgárokat sallala. Rendben, végülis ők így gondolják. De amikor ugyanez a ripoteralany az MTV gazdálkodásánál lévő beszélgetésnél szíd egy társaságot (Wallis), hogy mennyire kormányközeli gonosz. Még ez is rendben van. De amikor elkezdi sorolni a másik beszélgetőpartner, hogy azért említsük már meg úgy mégis, hogy prominensebb fideszesek is köthetők uahhoz a céghez, akkor aztán szóbavág, és nyomja a sallalát, meg hogy az nem is úgy van.

Na, most ez egy típusszituáció. Lejátszódhatott volna baloldalis műsorban is, máshol, csak más céggel, nevekkel, mert miért ne. Ez a típusú viselkedés nekem viszont nem tetszik: ami az ellenkező pártoldallal kapcsolatos, az maga az ördög, és vagy felháborodnak, vagy sajnálkoznak vmi felett. De ha vmi a saját párthoz köthető, azt már elengedjük a fülünk mellett, nem vesszük számba, és jön a sallalala.

Két dolgot tudok feltételezni az ilyen emberekről: 1. Az ideológia teljesen elvakítja az ilyeneket, ergó nincs józan, tárgyilagos ítélőképességük. 2. Nem annyira okosak. Nem is tudnak elvonatkoztatni, felfogni, hogy miről van szó, és azért belátni bizonyos dolgokat.

És a szélsőséges gondolkodókról nem is ejtettem szót, de nem is fogok. Rajtuk mosolygok. :) Ideológia nélkül, mindkét oldal médiáját nézve.

2006. november 23., csütörtök

Ma érdekes dolog történt velem, amikor megtudtam, hogy együtt dolgozok Naba Kumarral. Az emberek nagyrészének fogalma sincs, hogy ki az, de aki már használta az Anjutát, annak ismerősen csenghet a név. És a skac 10 méterre ül tőlem...kicsi a világ. :)

2006. november 18., szombat

Ez a nap kifacsart rendesen. Egy hónapon belül meghalt édesapám és most még a tetejébe elhagyott a barátnőm, akiről azt hittem, hogy a végső állomás számomra. Isten botja jár rendesen, már ha van. Ja, és az életben egy tuti dolog van, a halál, azonkívül minden megváltozhat...

2006. november 14., kedd

Ma reggel még a porcicák nem sejtettek semmit, aztán beléptem a lakásba ma este az új seprő/lapáttal, és elkezdtek reszketni. Volt is rá okuk, mert a perceik megszámláltatottak. ... És lőn csoda, likvidáltam az összes cicát, már egy kicsit magányosabban is érzem magam hirtelen a nagy szobában. :)
Minek kell havas/jeges időben azért a +5 centiért és a feszülő vádliért magassarkúban ténferegni az úton? Na, én aztán nem tudom, de a finn csaj, akit ma láttam nagyon erőltette a dolgot, úgyhogy majd orra esett 5 méterenként... :)

2006. november 9., csütörtök

Ma este irány Koppenhága! :) És hétvégéig ottmaradás. :)

2006. november 7., kedd

Na, asszem, megyek aludni. Nincs jobb egy kiadós alvásnál. :)

2006. október 31., kedd

Vagy három-négy évvel ezelőtt vettem a kínai piacon egy vasalásmentes inget magamnak, amit azóta is használok, nagyon meg vagyok elégedve vele. Ma láttam az origo-n, hogy 15500 pénzért vesztegetnek egy olyat. Most akkor itt vki nagyon el van tévedve....

2006. október 29., vasárnap

Most nézem a HirTv-t, amit sajna sokszor nem szeretek, mert nagyon elfogultan jobboldali műsorok vannak rajta, de hála az égnek, azért vannak itt is rendes műsorok emberek, akik eléggé objektív műsorokban vesznek részt/csinálnak. Az egyik kedvencem Giró-Szász András, aki fiatal kora ellenére rendkívül intelligens és elfogultságtól mentesen szokta elemezni az eseményeket, és ad "mindkét oldalnak" akármelyik is hibás. Most is a Visszhangot néztem, és felüdülés volt végre pártpropagandától mentes normális beszélgetést hallgatni az elmúlt hétről.

2006. október 27., péntek

Ma sötét van kint és esik az eső. De legalább Diana Krallt hallgatok, és emiatt relax vagyok teljesen... :)

2006. október 12., csütörtök

Huuu, jó régen írtam már ide...időközben munkahelyet váltottam...kijöttem Helsinkibe dolgozni pár hónapot...elég jó hely....vannak mókusok... :)

2006. szeptember 19., kedd

Esik az eső....ennek a nyárnak is vége...

A randalírozókat, rongálókat meg jól verjék össze...

2006. szeptember 13., szerda

Hát, az azért tényleg nagyon komoly, hogy az autók zömében egy, vagy két ember ül. Na, van olyan is, amiben többen, de azok ma reggel pl. építőmunkások meg arabok voltak. :) És persze dugó van miattuk.... De ha az kell nekik, akkor költsék csak a pénzüket autóra, csak aztán ne rinyáljanak, hogy drága. Az autó luxus, persze, hogy drága.

2006. szeptember 8., péntek

Akár mennyire is úgy hiszik, hogy az embereket majdan felváltó robotok, vagy bármik is legyenek, etikai kérdést képeznek. Pedig ez nem etikai kérdés, hanem karma. Az emberiség karmája.

2006. szeptember 1., péntek

Tegnap láttunk egy igazi, hamisítatlan, szőke, női, hülye picsa vezetőt. Jó nagy barom volt szegény, vezetni sem engedném. A Petőfi-hídnál tegnap 18h felé a lehajtó volt a rakpart felé, nem nagy forgalom. Kanyarodott rá fel egy csaj kocsival, majd hirtelen a hülye meg meg akart fordulni, de csak úgy az úttest szélességében, s persze megnyeste a hátulját egy csávó, aki mögötte jött. A hülye mit csinál? Egy pillanatnyi agyhalál (a csávó elkezd anyázni, hogy 'te hülye picsa, mit csinálsz?!!?' - teljesen jogosan), majd nyugisan elkezd továbbhajtani. Na, a csávónak sem kellett több, és dühödten utánairamodott. Remélem, adott neki egy pár maflást. Bár az is lehet, hogy egy új, bimbódzó szerelem tanúi lehettünk. :)
Ezek a bankok kutya egy helyek, ma reggel is másfél órát vártam, mire sorra kerültem, pedig alig voltak előttem...

2006. augusztus 28., hétfő

Az elmúlt hétvége újabb tanúságokkal szolgált:

1. Egy idős ember ugyanolyan bunkó tud lenni a tömegközlekedési eszközökön, mint egy fiatal. Úgyhogy csak ne szólják le a fiatalokat.

2. Nem viccből tiltják a fényképezést színházi előadásokon. Tegnap voltunk Pannonhalmán egy amerikai-japán házaspár előadásán, és az egyik bunkó vakuzott a sötétben időnként, a másik bunkó pittyegett és kattogott, a harmadik csak kattogott. Emellett volt, aki dumált, de az leszóltam, és csendbe maradt utána. Tiltsák is, a nyugihoz sajna kell, ha már fényképezni se tud vki kultúráltan.

3. Most nem jut eszembe. :)

2006. augusztus 15., kedd

Lámpást adott az Úr kezembe Pesten...jó kis film...azonnal nézzük. :)

2006. augusztus 10., csütörtök

Tegnap voltunk állatkertben, de a kiskölykök miatt sokszor szinte élvezhetetlen volt. Nem az volt a baj, hogy sok ember volt, csak hogy minden négyzetméteren nyígott egy kölyök. :( Azonkívül voltam a Japán kertben is, ami viszont gagyi volt. :( De azért láttunk aranyos állatokat is, bár sajnáltam őket nagyon. Inkább lenne harmad ennyi ember a világon, csak nekik lenne több élettér... :(
Az ördög nem alszik. De én sem. :)

2006. augusztus 4., péntek

Na, megyek meghallgatásra jó fáradtan, egész napos munka után...

2006. augusztus 3., csütörtök

Ma reggel korán be kellett jönnöm a melóba, mert halaszthatatlan meló van. Tegnap délután megkérdeztem a későközépkorú portást, aki ma reggel is volt, hogy nyitva lesz-e a porta ma hajnal ötkor. Mondta, hogy igen, és ma reggel emlékezett rám, amikor bejöttem 5kor, és egy mosoly átsuhant az arcán. Látszott rajta az elismerés, hogy ez a fiatal nemcsk pofázik, hanem be is jön korán dolgozni, ha kell. :) Hát, akkor induljon a móka. :)

2006. augusztus 2., szerda

Boldog lehet, akinek megadatott, hogy másként lássa a világot. Élj vele! :)

2006. augusztus 1., kedd

Ma este voltunk a Tér-Film-Zene keretében a Kossuth téren, és a Crash című filmet néztük meg. Bár eléggé sokan voltak, és nem volt vmi kényelmes a fűben ülni, de a film nagyon tetszett. Igazából volt története, de én úgy éreztem, hogy inkább az érzelmi feszültségeken volt a hangsúly, ami az USA-ban van a sokhonnanjött emberek között. Jó volt...

2006. július 31., hétfő

Ma külföldön élő magyarnak hittek, mivel kedves voltam vkivel, merthogy a belhoniak nem annyira kedvesek.... Szomorú, hogy vki így gondolja, és ha ennek van alapja is...

2006. július 24., hétfő

Újra hétfő, indul a munka? Na majd meglátjuk, mert úgy néz ki, hogy ezen a héten még mindig uncsi lesz...

2006. július 22., szombat

Hétvégi kenuzás indul a Szigetközben. :)

2006. július 20., csütörtök

Ma reggel mindenki ideges volt az utakon, anyáztak, meg rendőrrel fenyegették egymást. Csak jobb lesz a folytatás... :)

2006. július 19., szerda

El is felejtettem említeni, hogy voltunk Kispál koncerten tegnapelőtt este a zpben...még mindig be vagyok rekedve. :)

2006. július 18., kedd

Teljesen jó az albérlet berendezése. Kicsit emészti a pénzt, de megéri, mert teljesen az én arculatom lesz. :)

2006. július 15., szombat

Megérkeztem Bpre. :) Végre. :) Aztán fel is tűnt a láthatáron a helsinki meló újra. Mozgalmas lesz az élet mostanság. :) Már ha csak az új szobám berendezése miatt is. :)

2006. július 13., csütörtök

Ma van az uccsó nap. :) Húzok Bpre délután. :)

2006. július 11., kedd

Álmos vagyok-álmos vagyok-álmos vagyok...
Tegnap mondta nekem valaki, a - bp.-i közlekedésre, magyar mentalitásra célozva stb., - hogy "Mo.-n sajnos már az számít viccesnek, amin az emberek már nem tudnak röhögni". Találó. :)

2006. július 6., csütörtök

Hmm, de uncsi már itt Bécsben...

2006. június 29., csütörtök

Túl vagyok a vizsgán, túl vagyok a vizsgán, megvan az abszolutóriumom. :)))) Még egy januári államvizsga, és meglesz a második diplomám is. :)

Két hét múlva pedig elhagyom Bécset...jó volt itt, de egy év valahogy elég volt. Még egy kis lazázás vár itt rám, aztán return to Bp. :) Most vagy egy félévig megint Pesten szeretnék élni, aztán megint irány a külföld. :)

2006. június 22., csütörtök

Túl akarok már lenni ezen a vizsgán...túl akarok már lenni ezen a vizsgán...túl akarok már lenni ezen a vizsgán...grrrrr.

2006. június 7., szerda

Holnap eljött az utolsó vizsga első próbálkozása. :) Aztán már csak államvizsga. :)
Biztosan sokan mennek most Logszám vizsgára Szegedre, mert már nem volt első osztályra helyjegy. Érdekes. :)

2006. június 4., vasárnap

Huhh, ma tanulnom kellett volna a egész nap, de sajna fáradt voltam nagyon egész nap a tegnapi görbe este miatt. :)
Huhh, ma tanulnom kellett volna a egész nap, de sajna fáradt voltam nagyon egész nap a tegnapi görbe este miatt. :)

2006. május 18., csütörtök

Azért van az a nyavadt menetrend, hogy a vonatok és buszok eltérjenek tőle. :)

2006. május 3., szerda

Meg 3 targy, es vege az egyetemnek, vegre. :)

2006. április 27., csütörtök

Eddig istenbizony a hideggel volt már tele a hócipőm, de most meg már a meleggel kezd ugyanaz lenni. Nem igaz, hogy nem találtak ki egy olyan helyet a világon, ahol normális idő van... :(

2006. április 21., péntek

Ma ettem talán életem eddigi legrosszabb pennéjét, de este vár otthon a finom tejgegríz, úgyhogy nincs miért aggódni. :)

2006. április 12., szerda

Ma ettem talán életem eddigi legrosszabb pennéjét, de este vár otthon a finom tejgegríz, úgyhogy nincs miért aggódni. :)

2006. március 29., szerda

Milyen dolgokat meg nem tud az ember. Most derült ki számomra, hogy az angol "blue" szónak van olyan jelentése is hogy szomorú. "I'm blue" - Szomorú vagyok. Ha jól vettem ki, akkor ezt inkább az USA-ban használják, nem eredeti angol kifejezés. Fura, hogy ezt a színt feleltetik meg a szomorúsággal. Ki tudja, hogy miért?
És most már meg is értettem néhány angol nyelvű számot, aminek nem értettem a szövégében, hogy mit keres a "kékség" bizonyos helyeken. :)

2006. március 28., kedd

A nyelvvizsgám egész jól sikerült, de most két hónapnyi rémálom következik a tanulás miatt. Nem szeretem.

2006. március 24., péntek

Na, holnap kibújik a szög a zsákból, megyek nyelvvizsgázni. :) Készülés nélkül. :)

2006. március 20., hétfő

Na, most ezen a hétvégén überelek 1800 km-es utazgatással eddigi rekordom. :) Sokat lehet Mo.-n keresztül-kasul utazni, még ha kis ország, akkor is. :)

2006. március 15., szerda

Hogy én hogy utálom a sebváltót. Ha lesz kocsim valaha, akkor az automata sebváltós lesz, az tuti. :D
Már annyira unom ezt a hideg, havas időt. Akármennyire szép is Bécs ilyen havasan, mán akkor is tavaszt akarok. Irgumburgum.

2006. március 4., szombat

A héten felajánlottak egy állást Helsinkiben, aztán még gondolkodom rajta. Még, ha később nem is fogadom el, akkor is úgy érzem, hogy az elkövetkezendő időkben szívesen látnék világot, és még járnék sok helyen. Most Bécsben még valahogy köztes állapotban lebegek, kilövésre készen. :)

2006. február 24., péntek

A főnök ma azt mondta, hogy egy nagy szakács vagyok, mert össze tudok ütni ezt-azt. Pedig nem is, mindig csak kotyvasztok, csak időnként jó sül ki belőle. :)

2006. február 17., péntek

Nem tudom, hogy mitévő legyek, de már le kéne tenni a lantot mára, mert már nagyon unok dolgozni... :)

2006. február 6., hétfő

Most folytatom a vezetést, mert még nem csináltam meg a jogsit, de már ideje lenne, úgyhogy most Bécsből hetenként lejárok vezetni Miskolcra. :) Most kezdtem a gyakorlatot szombaton, és megismerkedtem az oktatómmal, Jancsi bácsival. Jancsi bácsi laza ember, nem sokat tökölt, és az első alkalommal kivitt a forgalomba. :) Illetve megbeszéltük szlalomozás közbe a veterán motorok szépségeit, bár én abban az egyben tartottam magam, hogy az MZ az szocreál. :) A Pannónia és a Danubia...na azok veterán motorok. :)

2006. február 4., szombat

Nem tudom, mit írhatnék....valahogy két út között érzem magam. Az a szép az egészben, hogy nem tudom, mit jelképez a két út, csak azt tudom, hogy köztük vagyok. :)

2006. február 1., szerda

Nem történik mostanában semmi különös...., dolgos hétköznapok gombás rántotta reggel az ágyba..... :DDDDD

2006. január 28., szombat

Miután hazajöttem most hétvégére, sok zsörtölődős, mogorva, ideges emberrel találkoztam...
Mindenkit megvisel már ez a hideg...

2006. január 23., hétfő

Az elmúlt pár nap azért kimutatta, hogy az egyensúly törékeny, és egy picivel még jobban kell vigyáznom rá...

2006. január 17., kedd

Ma végre van kedvem dolgozni! :) Húúú, már milyen régen nem volt... meg diplomamunkát is csinálni, meg fordítani, meg japánt tanulni, szóval mindenhez. Kevés lesz ma ez a 24 óra. :D

2006. január 16., hétfő

Egy baromi jó dolog van a télben. Hogy a hideg miatt a csajok sapeszt húznak, amiben nekem sokkal jobban tetszik a buksijuk, mint egyébként. :) Éljen a tél! :)
Egyszerűen szeretem a magyar nyelvet. Biztosan minden nyelvnek megvan a szépsége, de én akkor is a magyarban találtam meg eddig azt a bizonyos plusszt, bár ismerek pár idegen nyelvet... :) Jó magyarnak lenni. :)

2006. január 14., szombat

Ma lenyomtam két vizsgát a délelőtt egymás után, és az egyik 5-ös lett, úgyhogy büszke vagyok magamra, meg ezután vége is van már ennek a félévnek, jöhet a lazulás és a diplomamunka írása. :)

2006. január 7., szombat

Húúú, de fáradt vagyok. Meg tanulni kell...bedobok egy koffeintabit, aztán uccu neki. :)

2006. január 5., csütörtök

Máshogy esik a hó. Fájóan ragadnak egymásra a pelyhek, mint megannyi apró hiány.

2006. január 4., szerda

Még mindig esik a hó...még mindig szép. :) Csak vizsgázni ne kéne pénteken...meg hiányzik az izém, de nagyon...de nincs mit tenni...várni kell...addig éljenek a macik... :)

2006. január 2., hétfő

Esik a hó...szép. :)