"...Sometimes I like to get away from the saddening crowd
Sometimes I feel my life is all in vain
Maybe it's time for me to pack it in
Maybe it's time for me to track it in
Maybe it's time for me to throw...

Oh, I've got a good mind to throw it all away
Throw it all away
Throw it all away
After all, what is it worth?..."

Néha a vágyaink, az elvárásaink nem találkoznak a valós történésekkel. Ez lehet fájó, de sajnos ilyen az élet. Kell tudnunk tükrön keresztül nézni, mert ha nem, akkor minden sokkal nehezebb.

Bizony-bizony a női társadalomban súlyos visszásságokra figyelhet fel a figyelmes férfiember nap, mint nap. :) Az egyik ilyen a magassarkú cipő használata. Hihetetlen, hogy milyen állhatatossággal hordják egyesek, s persze majd orra esnek benne percenként kétszer. De minek is hord egy nőnemű ilyen alkalmatosságot? Hogy nagyobbnak látszódjon... De az a kérdés, hogy minek? Tényszerűen ugyanis kimondható, hogy a párkapcsolatok nagyrészében az az elvárása a két félnek, hogy a nő alacsonyabb legyen, a hapsi meg magasabb. Ergo, ha nagyobbnak látszódik egy nő, éppenséggel negatívan hat ki a pasifogási teljesíményére, de azért szenvednek a hordásával. Ki érti ezt?

Vmi okosat be kéne írni. Nemtok. Ami eljön, annak úgyis el kell. Legyen ez. :)

Fura érzés, amikor valakinek nem tudsz egyszerűen segíteni, aki szenved. Én nem hiszek benne, de át akartam adni egy kis életerőt belőlem neki. Éreztem, ahogy a chi-m áramlik.

Tegnapelőtt úgy nézett ki, az egyik nagyapám meghal. Meg talán nem, de napok kérdése. Hosszú, teljes élete volt, bár eltávozik, nem szabad csak szomorkodni, szép emlékeket hagyott ránk. A történet egyik tanulsága, hogy nem feltétlenül javít az állapotodon, ha kórházba kerülsz. Az orvosok is csak emberek, és hibáznak. Néha akkorát, hogy csodálkozik az ember, hogy diplomát kapnak. Most is akkora bakokat lőttek, hogy az már fáj. :(

Ugyanakkor rávilágított a kialakult helyzet arra is, hogy a családommal szemben "görcsös" vagyok, nem mutatom ki túlzottan a szeretetem. Legalábbis, a szüleimmel, nagyszüleimmel szemben nem. Vhogy nekem a rossz emlékek maradtak meg mindegyik helyről, és csak azokra emlékszem vissza villanásszerűen. Pedig voltak jó pillanatok is. Nem tudom, miért érzem az egészet negatívnak összességében. Ez az ellen van, hogy "az emberben a múlt megszépül". Hát, nekem vhogy nem. :(

Ez azért is furcsa, mert mindenki mással kapcsolatban meg kedves vagyok. Egy optimista, üde, kedves embernek ismer mindenki, és tudom is, hogy így viselkedek a mindennapokban. Ez nem csak álarc, tényleg ilyen vagyok. De ezt csak a családon kívüli környezetembe sugárzom ki. Megváltozni nem tudok, a családom pedig nem tud megérteni. Csak azt mondják, hogy baj van velem. Pedig én nem érzem ezt, mert magamat adom. Még, ha az a nyugati értékrend számára "rossz", akkor is.

Sokat kell még tanulnom. Hosszú az Út.

"...So what do we do now? So what do we do now?...."

Ma az ORF2-n lesz a Der Untergang, ami Hitler utolsó napjairól készült film...már kb. egy jó fél éve láttam, és rávilágított vmire. Hogy, bár nem értek egyet azzal, amiért a nácik harcoltak és amilyen eszméket vallotak magukénak, mindemellett tiszteletet érdemel, hogy a végsőkig kitartottak. Hittek abban, amiért harcoltak. Ez is egy réteg.

Múlt héten elhagytam valamit magamból...azóta keresem nap, mint nap....remélem, most már megtalálom... :)

Most valahogy nagyon rossz kedvem van az elmúlt másfél napban... Tegnap este is átaludtam az éjszakát, mivel semmihez sem volt kedvem. De ma sincs kedvem dolgozni, illetve kicsit depisnek érzem magam, meg kilátástalannak. Ettől már csak jobb lehet. :) Vagy rosszabb. :)

Asszem hallgatok egy kis Sophie Ellis Bextor-t, aztán feldobódom tőle egy kicsit. :)

"hey love
is that the name you're meant to have
for me to call
look love
they've given up believing
they've turned aside our stories of the gentle fall

but don't you believe them
don't you drink their poison too
these are the scars that words have carved
on me

hey love
that's the name we've long held back
from the core of truth

so don't turn away now
I am turning in revolution
these are the scars that silence carved
on me

this is the same place
no not the same place
this is the same place, love
no not the same place we've been before

hey love
I am a constant satellite
of your blazing sun
my love
I obey your law of gravity
this is the fate you've carved on me
your law of gravity
this is the fate you've carved on me
on me"

Megannyi ív keresztezi egymást nap, mint nap. Találkozunk, egymásra nézünk, csak egy villanás. Mégis lelkünkben parányi ürességgel távozunk tova. Hogy miért nem máskor találkozunk, máshol? A megfelelő helyen.

Már tudom kit keresek. Ma a szemembe nézett egy fekete holló a mély, feneketlen szemeivel. Őt keresem, bármilyen formában, s remélem, rátalálok.

Tegnap végtelenül boldog voltam. Hogy mi kellett ehhez? Semmi. Egy hétvégi látogatás egy barátomnál Győrben, egy kellemes capuccino az egyik kávéházban, majd utána egy kedves kis templom megtekintése véletlenül Bécsben, és egy koreai szerelmi történet hollywoodi sallangoktól mentesen. Felüdült testem és a lelkem, már nem lehetett volna tovább fokozni... :)