Most láttam az Rtl Klubon, és mint az ilyen filmek általában, ez is elgondolkoztatott szokás szerint. Érzem újra a szerelem erejét, és az ősökét is. És újra nem tudom hova rakni ezt az érzést. Sok mindent átéltem már idáig, de még oly sokat nem. Ezernyi dolog van, melynek még nem tudom helyét. De keresem. Az út a fontos, más kérdés hova érünk. Csak ezt sohase felejtsem el.

Ma rájöttem még egy dologra. A magyar barna sörök egyike sem ér a szlovákok közé... :)

Néha úgy érzem, hogy nem erre a világra születtem. Nem tudom megmagyarázni, miért. Csak érzem.

Alattam fák...

Most hallgattam meg Für Anikótól az Alattam fák című számot, s oly' szép és tiszta... Bennem lüktet... :)

"Alattam fák, fölöttem a Hold,
kitárt karok, most úgy suhanok,
álomerõ húz hazafelé...

A lámpasor egy sárga fonal,
alattam most egy város rohan,
álomerõ húz hazafelé...

Húz, vonz valami,
hogyan tudnám elmondani?
Barátom, hogy értsd.

Ha látlak most, úgy csak figyellek,
csukott szemed nem pihenhet,
álomerő húz hazafelé...

Aludj csak hát, mert jő a holnap,
s fáradt leszel, nem hűs fuvallat,
álomerő húz hazafelé...

Kitárt karok, úgy serceg a Hold,
lelkemben most úgy suhanok, hazafelé...
Az életem a szellemeké..."